Judit REIGL
French Hungarian
Entrance Exit, 1988
oil on canvas, 220 x 195 cm
With large, dark monochromatic surfaces, the artist ex- tinguishes every sign referring to movement, dynamics or gesture, and by employing the motif of a doorway, she arouses the sensation of anticipation. It is as if Reigl has painted a door so that the human figure appearing on her canvases again after 1988 could stroll through it.
“Entrance-Exit is almost the only phase of my work for which I carry on into the night, tending towards the saturation of material and colour, towards an ar- chitecturally stationary form. Physically, working on these huge canvases on which I want to achieve perfection through saturation, kills me, until I hear this sound telling me it is good. Sometimes, this entails months of work... The stillness comes, but turns into expectation, as when it becomes a real burden, when one would push it beyond the possible. The painting becomes dirty, heavy material, dregs, filth; I said somewhere excremental. It has become so difficult, pushed so far that suddenly, something emerges... I have to get out of this–it is a question of life and death.” (Judit Reigl)
A művész nagy és sötét monokróm felületekkel megszüntet minden mozgásra, dinamikára és gesztusra utaló jelet, és a várakozás érzését kelti fel az ajtónyílás motívum alkalmazásával. Mintha Reigl azért festett volna ajtót, hogy a vásznain 1988-tól újból megjelenő emberi figura besétáljon rajta.
„A Bejárat-Kijárat sorozat készítésekor fordult elő szinte először, hogy késő éjjelig dolgoztam, az anyagok és színek telítettségére, az építészeti értelemben vett mozdulatlan formára törekedve. A munka ezeken a hatalmas vásznakon, miközben a telítettséggel törekszem a tökéletesség elérésére, fizikailag megsemmisítő, míg meg nem súgja valami, hogy jó. Ez olykor hónapok munkája után következik be... Elérkezik a nyugalom, de várakozássá alakul, mint amikor valódi teherré válik, amikor az ember a lehetségesen túl szeretné vinni. A festmény piszkos, nehéz anyaggá változik, szennyé, mocsokká; egyszer úgy fogalmaztam valahol, ürülékké. Olyan nehézzé válik, olyan szélsőségekig megy el, hogy egyszerre csak valami kibontakozik... Ki kell ebből jutnom – ez élet-halál kérdés.” (Reigl Judit)
